Boráros tér. Csepeli HÉV. A peronon a padok. Sokat tapasztaltak. Nemrég ugyan felújították őket, így legalább a vésések, kaparások, alpári firkák, obszcén felfestések, madárszarok és emberi ragacsok is üdén felfrissülhettek rajtuk, de a padokon zajló élet ettől nem lett szívderítőbb a Duna-ház és a vadonatúj luxuslakások tövében, a McDonalds előtt.
Leülni most sem merek, de a nehéz táskát jól esik letennem, ha későn és fáradtan cipekedem haza. Vagy két hete azonban megállt a lendület, amint épp csaptam volna föl a bevásárlószatyrot a szokott helyre.

A padtámla felső deszkáján, a jobb oldali könyöklő melletti helyet jelölve, egy bádoglemezből készült, vagy talán csak azt imitáló műanyag táblácska, rajta lézernyomtatott fekete keret, benne két sorba tört fekete felirat: Baranyi István emlékére, mellette jobbra két sor magasságú fekete kereszt. – Nem próbálom élethűen beletördelni szövegembe a látványt, mert a kereszt után a mondatvégen valahogy éppoly leírhatatlan volna a pont, amilyen lehetetlen a hiánya, mégis csak egy folyó mondatban volna visszaadható a kép. Amint az ember ott áll szatyorral a kézben, önmagától is meghőkölve, és a szerelvény indulását jelző berregésig egy pillanatra átlép a rítus idejébe.
Valami melegség azért napokra megmarad a szorongás mellett: igen, a táblát még nem tépték le, még nem firkálták össze, még ma sem mocskolták be; és van valahol, talán épp a közelben, a híd alatt, egy ember, aki a táblát odatette, aki talán még él…

Kiadó 1.5 nm-es pad Budapesten itt elérhető.