1. KEZEMRE JÁTSZOL
De jó, hogy kezemre játszol, te papír!
Fogékony vagy és oly puha (toalett),
s ahogy fölitatod képzéseimet,
senki se mondhatja rád majd, merő manír
a tetted, mert akvarellt lavírozni
hátadon s képre várni: merő abszurd,
és ha mégis, mégse, mint a vaktyúk
szemének a látvány, az is csak: annyi –
Elkövetőd meg fogja magát tüstént,
siet kirukkolni veled szonettként,
(s ha már így esett, rávesz, hogy kunsztozz,
hasonlíts a bimbózó hibiszkuszhoz),
azt nézi ő is, s újra meg újra: ír.
De jó, hogy kezére játszik a papír.
2. TENYÉRNYI
Kétesnek véltem már mostanában a
vad, úton-útfélen felszedett kövek
képhordozó szerepét, mintha követ-
kezményeik ellen fordulva hiába
festettem volna rájuk bármit – mindegy
volt, nem lett semmi könnyebb. Nem gond többet.
A kézre álló papír finom ötlet,
eleve könnyed, s használhatom mintegy
a tett, a hang és szín felelgetését.
A lágy felület, mert populáris és
simulékonyságát ős-elismerés
védelmezi, alkalmassága létét
mezei gáncs se sérti – igaz a hír.
Megoldás lehet a tenyérnyi papír.