A kiszáradt akácfa, sors-
talan, mint én, te, ő…
kivágatlan megúszta. Van.
Árnyéka is kinő.
Ágak között pislogva költ
a hold-csőrű madár.
A horizont mindent elbír.
Az ember tapsra vár.
A madárijesztő, kinek
két karja holt erő,
nem méricskél, aranyat ér
a májusi eső.
A föld forog. A szél beszél.
A szélkakas siet.
Leütött térdű álmocskák
mossák kezeiket.
Búth Emília írásai a blogon | Búth Emília írásai a Liget folyóiratban